Jó régóta nem írtam, de a két lányka és az egyetem mellett nem sok időm volt. :) Rengeteg minden történt, Noémi időközben óvodás lett, hála istennek semmi gond nem volt, a beszoktatás 1 nap volt, másnap már ott maradt ebédelni is. :)

Norina időközben lassan 3 éves lesz, ügyes, okos kislány. Későn kezdett el beszélni, és hála a youtube-nak, jobban tud angolul, mint magyarul. :) Kicsit aggresszív, félek is, hogy milyen lesz majd az oviban.

Na, de térjünk a lényegre. :) Apával már a megismerkedésünkkor megebszéltük, hogy 3 gyerkőcre vágyunk. Norina születése után, én felvételiztem az egyetemre, és megbeszéltük, hogy mikor végzek, még egy évet dolgozok és utánna babázunk újra. Hát, az én kisbékám máshogy gondolta. :)

Áprilisban hiába vártam a mensit, nem jött. És jelentkeztek reggeli rosszullétek. Ennek nem szenteltem nagy figyelmet, mert Noja pont hányós-hasmneős vírust hozott haza oviból, ill. ugye a lányokkal semmi tünetem nem volt sosem, csak a menszesz kimaradása. De 2 hetes késés után, már gyanakodni kezdtem, így Apát elzavartam tesztért. Hát másodpercek alatt, erős két csík jelent meg. Bevallom megijedtem. Apa örült, sőőőőőt szinte várta, hogy mikor babázhat újra. Nekem kellett 1 nap, hogy rendbe tegyem a gondolataimat. Végül természetesen a "sokk" után, arra jutottunk, hogy nem vetetjük el csak azért, mert 2 évvel korábban jött.

Sajnos mivel nem tervezett baba volt, és gyógyszeres kezelés alatt is álltam, másnap azonnal rohantam az orvosomhoz és minden aggodalmamról beszámoltam neki. Azonnal ultrahangot csinált, ami egy egészséges ha lehet ilyet mondani, korának megfelelő 8 hetes magzatot mutatott, gyönyörű, erős szívhanggal.

A terhesség hátralevő szakasza viszont nem volt problémamentes. Előszőr is maradtak a reggeli rosszullétek egészen masszívan a 12. hétig. iszonyűan megviselt a meleg, nagyon fáradékony voltam, a hőhullámokról, és sirógörcsökről nem is beszélve. Ezek miatt is, illetve mert undorodtam az édestől, és csak a sós ill, a húsos ételek, ill. zöldség-gyümölcs minden mennyiségben jöhetett, és a szívem mélyén is azt éreztem, hogy kisfiút hordok a szívem alatt. :)

A 12. hetes ultrahangon doki bácsi 80%ban azt mondta, hogy harmadjára kisifunk lesz. Ezen az UH-n még mindent rendben talált.

A 20. hetes uh-n sajnos a méhlepény már rossz helyen volt, placenta praevia, elölfekvő méhlepény és Máté farfekvése miatt innentől szeptemberig havonta, majd szeptembertől októberig 2 hetente - itt már harántfekvés miatt -, végül hetente kellett ultrahangra járnom - a placenta időközben jó helyre került, de Máté harántfekvésben maradt. DE 120%-ra biztosan bebizonyosodott, hogy kicsifiút hordok a szívem alatt. :) Magát a terhességet szörnyen viseltem, sétálni alig birtam, 5 perc séta után már úgy vettem a levegőt, mint egy COPD-s :D a 15 perces séta beletelt egy órába, és hozzáteszem liftnélküli lépcsőházban a 4- emeleten lakunk, a derekam folyamatosan fájt... iszonyú volt. :D

November 13-án a biztonség kedvéért 4D-s uh-n is voltunk:

Mivel a babával minden rendben volt, minden ellenére, a név választás során a MÁTÉ nevet kapta - Isten ajándéka jelentése miatt. Mert ő nekünk tényleg ajándék. :) És természetesen Apa nem tágított, a JÁNOS név is adta magát, hisz egyetlen trónörököse lesz. :)

Orosz Máté János 2015. december 31-i érkezésre volt kiirva. :)

Alig vártam, hogy teljenek a napok, és végre a kezemben foghassam. :)