Akkor folytatom a második kislányom történetével. Ez is sima, apás szülés volt, és minden szupergyorsan zajlott! :)

2013.02.07-én lejárt a terminus, betöltöttem a 40. hetet. 02.08-án reggel 8 órakor be kellett feküdnöm az osztályra, doki bácsi utasítására. Azt mondta, OTT-t kell végezni, hogy lássuk, hogy bírja majd a vajúdást a méhlepény. (Nagyon nem akartam befeküdni, nem akartam otthon hagyni a 2 éves pici lányom sok időre! Minden szülés indító praktikát kipróbáltam az előtte lévő napokban, de nem semmi...)
Hát ezen a pénteki napon, nem csináltak semmit, ugyanis telt ház volt a szülőszobán! Mindenki babája útnak indult, csak az enyém nem. :) Elképzelni nem tudtam, milyen még a vég hajrá után is csak várni- csak várni...
02.09 én és 02.11-én kaptam még OTT-t (oxitocin kezelést) de látszólagosan semmi hatása nem volt, semmi fájást nem mutatott az NST.
02.11-e Reggel indultam az előírt OTT-re, előtte méhszáj vizsgálatot végzett az ügyeletes orvos, de a méhszáj zárt, még magzatvizet se tudott venni. Az OTT-n semmi érdekes nem volt, épp lekapcsolták volna, mikor egy iszonyatosan nagy fájás indult meg a derekamból az alhasamba. Nagyon nem volt kellemes érzés, de az NST nem fájást mutatott, hanem, hogy a kisbabámnak nagyon nagyon magas lett a szívhangja. Gyorsan jött az osztályvezető orvos, és kérdezgetni kezdet.. "Hogy érzem magam? Nem vagyok rosszul? Nem szédülök?" "Nem, nem, semmi bajom." Ekkor kiment a szülésznőhöz és az előző nap levett vér eredményemet nézték. Nagyon megijedtem, de nem mondtak semmit, vissza küldtek a kórterembe. Kb. 14 óra magasságában a bal cicimből szivárogni kezdett a tejcsi, reméltem ez mér egy jel, hogy a kislányom készülődik. Telt az idő, mikor egyszer csak bejött a szülésznő, hogy menjek azonnal NST-re.Itt szintén nem mondtak semmit, de jött az újabb és újabb NST. Az esti NST-n már megkérdeztem a szülésznőt, hogy "valami baj van a babámmal? "Megnyugtatott, hogy semmi baj, majd a doktor elmondja nekem az esti vizitnél. Rendben. Az esti vizit előtt nem sokkal viszont elment a nyákdugóm. Gyorsan a kezelőbe, ahol mondta a doki, hogy egy ujjnyira kitágultam, a magzatvíz tiszta. Vissza a kórterembe, viszont innentől szabályos, szép 8 perces fájásaim voltak. Jeleztem az ügyeletes szülésznőnek, azt mondta mérjem, majd 5 perceseknél szóljak (itt elkezdtem szedni az Arnica Montanát fél óránként 5 golyócskát).
A fájások maradtak 8 percesek, de felhívtam apát, hogy legyen készültségben, ha az este folyamán szólnék. Lefeküdtünk aludni, de csak forgolódtam az ágyban, és úgy éreztem mintha sűrűbbek lennének, mértem a fájásokat és lám-lám 5 percesek. Oké, gondoltam, akkor indulás, szóljunk, ahogy kikecmeregtem az ágyból, elfolyt a magzatvíz.:) Hát, finishbe vagyunk.
22.00. Azonnal hívtam apát, hogy induljon elfolyt a víz. Szóltam a szülésznőnek, irány a szülőszoba. Az ügyeletes orvos (az egyik kedvenc dokim), a szülésznővel nem voltam megelégedve, nagyon arrogáns volt, ezért jót nem is tudnék, rosszat meg nem illik.
:D
Az orvos a méhszájat megrövidültnek találta, a magzatburok épp, hogy eltűnt. Az NST semmit nem mutatott, a szülésznő igazán nem is hitte, hogy itt egyhamar baba lesz, küldött a folyósora sétálni.. Aztán megkaptam a kúpot, sétálás..
Közben 23. órára beért Apa is, aki most italán még idegesebb volt, mint az első szülésünknél.:) "Ne sétálj, ülj le inkább.." (Itt már felváltva fél óránként a Cimicifugát és a Caullophylliumot szedtem) Hatottak is, ugyanis nagyon gyorsan váltottunk 5 percesekről 2 percesekre. Mondtam is, hogy oké ennyi volt, nekem két fájás között pihennem kell,nem bírom állva.
Felfeküdtem a szülő ágyra. A sors fintora, hogy az NST semmit nem mutatott, a szülésznő bent se volt. A férjem nagyon-nagyon sokat segített, vizes ronggyal törölte az arcomat, támogatott, itt már tudta, mit-mikor és hogy. Éjfélkor újabb méhszáj vizsgálat, mondta Ildikó, hogy nagyon szépen tágulok, de még bírjam ki. Nagyon magasan van a feje még.Mivel még mindig semmit nem mutatott az NST lentebb rakta az alhasamra, hirtelen ugrott fel 120-140-re. A férjem egy darabig nézegette, majd megszólalt "Kicsim, mi az a co-op? Mert most felment 140-re.." Számomra irtó lassan teltek a percek, úgy éreztem mintha két 2 perces fájás között néha meg is aludtam volna, a párom nagyon aggódott, hogy nem fogom végig bírni és nekem is csak ez járt a fejembe, hogy messze még a reggel...
Hajnali 1 óra, 3 ujjnyira nyitva, de még mindig bírjam ki, mert még mindig nagyon magasan van a kis buksija... De itt valami történt... Nekem nyomnom kell!! A szülésznő épp elment szólni az orvosnak, hogy be kösse e az oxitocint. Mikor kiabáltam, hogy nekem nyomnom kell, nem hitte el. Hát az előbb nézte a méhszájat. Benézett a lábam közé, és szaladt a telefonhoz, "Doktor új, jöjjön látom a fejét". Ezt mondani se kellett, éreztem... 3 nyomást is vissza kellett tartanom, mert a dokibácsi sehol... Már két szülésznő volt mellettem, Apa a fejemnél és vártunk, nekem örökkévalóságnak tűnt, becsuktam a szemem és nagyokat lélegeztem.
Befutott a doki, gátmetszés és egyetlen egy nyomásból 2013.02.12-én 01.15-kor 3520 grammal és 53 cm-rel megszületett Orosz Norina Réka. 9/10 Apgarral. A kis nyaka köré volt tekeredve a köldökzsinór, kis lilás-kék volt mindene (csütörtökre 02.14-re lett szép színe), de nekem gyönyörű volt.. Azonnal felsírt, rögtön a mellkasomra tették.:)
A méhlepényem megint nem vált le, megint úgy nyomták ki belőlem. Illetve be kellett tekinteni az orvosnak, hogy újra szétrepedt e a méhszájam. De semmi ilyesmi nem történt.
Norinát is visszahozták nekem, velem lehetett, szopizni is tudott. 2013.02.15-én jöhettünk haza,
Csodálatos élmény volt ez a szülésem is, 5 év múlva jöhet a kis tesó, ha úgy hozza az élet!:)